Örökké - valóság

Örökké - valóság


számtalan csillag száll
odafenn az égen
de nékem csak
egy ragyog fel éppen


számtalan pillanat
septében elszaladt,
de a fénye mindmáig
szivemben megmaradt


s ha az égen
nap is tündököl,
arcunkra árnyékot vet
a kinyujtott ököl


a távolban ott ragyog
e parányi csillag,
s óvón vigyáz ránk,
szeretete velünk maradt


s midőn majd egyszer
ha mi is lehunjuk szemünk,
az örök csillagok tengerén
vele együtt tündöklünk




30.12.2008
Kristian

merengés

mily érdekes,
hogy mig a tiéd,
észre sem veszed


s csak a tudat,
hogy ha keresed
mindig megleled


és hiányát érzed
csak akkor, és soká
ha már elveszted


s ez a megszokás?
egy átlagos lét?
mi a szívnek elég?


s a pillanat,
mikor a dobbanás
feszületig hasad


egy érintés,
egy ölelés,
lágy csók, vad vágy


fut szerteszét
minden gondolat
s a lét könnyba fakad


megtorpan a pillanat,
hozzád simul ezer gondolat
és vége. minden hiába.


csendes a lépted,
s a kiséret érted
az utolsó miért-ed.



K.

álom a valóságban

álom a valóságban




te lenni nékem,
álom minden idők óta,
s a valóság igazsága,
hogy egy álom vált valóra

te lenni nékem,
mint harmat a kiszáradt virágnak,
s repedező mezők sóhaját
meghallgatni láccó zápor és eső

te, a szenvedés
tüzét oltó menedék,
szemem könnyét kiontó
megnyugvás a csókod, s a remegés

te lenni szivem
dobbanása minden pillanatban,
s a közte rejlő néma hang
a sebes ritmusban

te lenni örök vágy,
s a beteljesült imák,
hogy életünk együtt follyon tovább
közös medrében, hol akadály nem vár





K.

kelt: Nyárasd, 10.3.2008

vagy te nekem

vagy te nekem



vagy te nekem,
s én tenéked
a könnyekből itélve
szivem mást nem éltet

vagy te nekem
az álmom éjjelen,
s a sziv zaja
ha nints is szélcsend

vagy te nekem,
s én sem másé,
hol forgószél tombol
ott miénk az árnyék

vagy te nekem
mindig menedék,
s ha el sem rejtőznék,
mindig ott lennék

vagy te nekem,
méreg mi kell még,
s a legjobb gyógyír
ha már a lelkem sír

vagy te nekem,
egy igaz örök szerelem,
s boldogan mondom el,
csak te vagy az, ki nekem kell


K.

töredék érzékek

Töredék érzékek



féltés és megértés,
egy cseppnyi éhinség,
leplezett kisértés
az örök elvesztés

szenvedély és mámor,
egy ölelés a kámfor,
értéke oly csodás
akár az érzéki csalodás


szerelem és szándék,
kegyelmet kér e játék,
hozzád búj, megölel,
érezd hát hogy ez kell



K.

Vagy Te nekem

vagy te nekem



mint minden egyes óra másodpercének sokasága,
vagy az éj sötétjében ragyogó csillagok rengetege,
gondolatok kifürkészhetetlen megfogalmazója,
vagy te nekem szilárd alap gyermeki létemben

melletted újra önmagam lehetek,
férfiként nézek, s vágyok tested melegére,
csokorba kötöm mosolyod szeretetét,
vagy te nekem a boldogság megtestesitője

egy pont az elsötétülő bizonytalanságban,
reszkető szalmaszálnak nyugalmat parancsoló,
öröm és vidámság bőségét hozója,
vagy te nekem az igaz bizalom

tavaszi szellő, hüs paplan simitása,
egy libbenő selyem keszkenő
és egy büvölet, mosolygós isteni nő,
vagy te nekem az álmaimat megtestesitő


K.

meghitt gondolatok

meghitt gondolatok



kerestem arcot,
kerestem mosolyt,
kerestem csókot,
kerestem bókot,
kerestem féltést,
kerestem egy érzést,
kerestem őszintét,
meghitten ölelést

kerestem vágyakat,
kerestem szárnyakat,
kerestem százak közt,
egy igaz gyöngyöt,

kerestem szerelmet,
kerestem kegyelmet,
kerestem szivedet,
s biztam hogy meglellek

kerestem, ...
éheztem, ...
reméltem, ...
... révbe értem.



K.

forgolódom, gondolkodom

forgolódom, gondolkodom




forgolódom,
nyugtalan testem szüntelen,
szivem mégis nyugodt,
pedig hevesen ver

gondolkodom,
szerelem tölti be szivem,
széles mosoly ékes
diszként ül arcomon

forgolódom,
melletted volna a helyem,
emléked tölti be
minden egyes percem

gondolkodom,
tapintásod hiánya ég,
s csókod ize repit,
hol messzi végtelen

forgolódom,
álmok, vágyak tengerében,
s beteljesült emlék
Veled az életem



K.

cim nélkül

cim nélkül


de hogy miért is?
nemtudom. nem mert nem tudnék adni neki, csak nem elég megfelelőt. vagy mert szavakba önteni nem megy most mindaz, mit átélek.
egy élet ujjászületése, a boldogság felismerése, az öröm, a kacagás, a nevetés, a könnyek ereje és értelme, a nap fénye, a szél suhogása, a felhők sokasága, egy füszál rezzenése, a tölgyek sóhajtása és maga az élet, ...
hogyan lehetne mindezt szavakba foglalni, átérezve egyenként, s elmondani, boldog vagyok hogy élek, hogy e sok szépből már ismerek néhány részletet.
S talán mégis a legszebb, mi várhat rám, csak remélem, már megismertem.
Apró részleteiben van a lényeg, ha egy élet ugy szép ahogy éled, s odafigyelsz, hogy teljesebb legyen minden egyes perc, vele együtt az óra és másodperc. Hogy értékelhesd, s tudj beszélni arról, mien szép is tud lenni az, mit látsz, mit érzel, mien a tapintás, miért más a szin és a szintelen, az izek és a illatok. Elvégre érző emberek vagyunk, s nemcsak az a fontos, nemcsak az számit, hogy mit érünk el, hanem az is, hogy hogyan. Mert körül lehet tekinteni, de lehet merev tekintettel, csak az nem mindegy, hogy közben mennyi ember válik baráttá, társsá, vagy esetleg, ami a rosszabb, ellenséggé.
A szépet lehet szeretni, de a csunyát is. Részleteiben van a lényeg mindkettőnek. Elég, ha csak nevecc egyet, s meglátod, mind más. És mind, jol érzi magát. Ha meg mégsem, tévedtem. De szinlelni, érzéketlennek lenni nem nagyobb boldogság, mint átérezni - akár fájdalmat is - és igaz tettekkel, szavakkal ihletni a pillanatot.

Gondolt át te is ezeket a sorokat, s meglehet megérted, mert az ember szivében ott rejlik a szeretet.

mesearc

mesearc


mesearc, meselány,
kipirkadt reggelen
egy kósza szivárvány

bababőr, kacagás,
huncutságok ellen
egy igaz játékvár

kiskacsó, kicsiláb,
örökmozgó, vidám,
tipegőn ott vár rád

az első szó: mama
s a többi mily csoda,
emlékek szép hada

gyermeki rosszaság,
vagy szerelmes kacsintás,
csak egy szó, s nem más

mesearc, szerelem
gyümölcse nékem,
s a tiéd, kincsem



K.

forró ölelés

forró ölelés


forró ölelés,
mikor az imádott nő
teste hullámzón hozzád ér,
még közelebb, még forróbb,
bőrén érzed a hogy reszket,
ölelésed szoritja a testet,
s az ajkak közt a nyelve
enged, hogy még jobban
szitsad fel e testet,
apró remegés a szájon,
fülcimpa rezzen,
egy sóhajtás a vágyon,
még közelebb,
forró bőrén érzed,
megfeszül a teste
egy mély ölelés,
megmarkolt keblek,
és szivnek egy menet,
szapora lüktetés,
mi megtöri a csendet,
mint megfeszült ij,
mi kilőni nem rest,
s a húr enged,
a vessző suhan,
s a célban tizes,
öröm az arcokon,
de az ajak csak remeg,
egy ujj s egy érintés,
majd lehunyod a szemed,
forrón ölelsz,
és nem engedsz,
örökké szeretsz.


K.

veled

veled


magamhoz ölelem, szivem
dobogását vele éreztetem,
hagyom, hogy bőre illata
átjárja sziporkázó testem

mélyen a levegőből meritek
egy érintés, arcodon csókok hevernek,
átkarollak, hozzád odabújok,
képzeletben veled a hóban hempergek

piroskás arcod, szemed csillámló,
hajtincseid megáztatta a hó,
de kedved mégis oly heves,
nevetésed visszhang szállitó

tündököl magasan a nap,
csillog a hó, s elvakitja arcomat,
de szépséged mégis látom,
fényüzve, csukott szemmel, elragad

itt állsz elöttem, piroskás mosolyod,
szemeidből most öromkönny csöpög,
letérdelek, felnézek rád, s pityergek,
ez egy gyönyörü pillanat, örök, veled.



K.